Színek: a fehér

Színek keletkezése, története és gyógyító ereje



A fehér szín keletkezése


Fehér annak a felületnek a szine, amely a fény teljes spektrumát változatlanul veri vissza. A fehér tárgyakról származó fény a fehér színinger. Ennek az emberi látásra kifejtett hatása a fehérpszichofizikai érzéklet.


A fehér, mint szín nem szerepel a Nemzetközi Világítástechnikai Szótárban, mert a fentiek bármelyikét, sőt, a fehér fényforrás fényét is jelentheti.


Fehér fény az, amely a nappali természetes megvilágításból származik, és annak spektrumát semmilyen tényező nem befolyásolta. Az emberi látás képes alkalmazkodni különféle megvilágításokhoz; ezek a szabványos fényforrások. A nappali fénynek megfelelő megvilágítás jele: D65 (daylight, 6500 K színhőmérsékletű)


Fehérnek látjuk a Nap felszíni hőmérsékletére, kb. 5000 °C-ra hevített testek izzását is. Hétköznapi nyelven fehéret ad az összes szín keveréke, vagyis ha a szemünk által érzékelt színspektrum, a szivárvány összes színének megfelelő fény egyidőben, ugyanarról a helyről sugárzik. De két kiegészítő szín (pl. kék és sárga), vagy a három alapszín, a vörös, a zöld és a kék additív keveréke is fehéret ad. A fehér mindig keverék szín, monokromatikus fehér színű fény nem létezik.





feher_spektrum.jpg


A fehér különleges szín.

Akkor látunk fehérnek valamit, ha a fénysugarak teljesen visszaverődnek róla. Fehérnek érzékeljük a testeket, melyek teljesen visszaverik a fényt, vagy az izzó fémeket, a nap izzását. S persze megtanultuk fizikából, hogy az összes szivárványt adó szín együttesen is fehér színt ad a szemünkben, ha ugyanarról a helyről sugárzik.





Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Aszfaltozás Útépítés Kátyúzás 06703244623 SÁNDORASZFALT Kft. Országosan !

► Aszfaltozás, útépítés, mart aszfalt, kátyúzás országosan és Budapest területén. Akkor válasszon minket, ha Önnek nem csak az ár, hanem a minőség és a garancia is fontos!

sandoraszfalt-kft.hupont.hu

2. Aggtelek Szakal Vendégház

► Aggteleki-tó közvetlen közelében található vendégház teljes felszereltséggel!

szakalvendeghaz.hupont.hu

3. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

4. Szeged szállás -Csaba Vendégház- Panzió - Apartman, szegedi szálláshely

► Szállás Szeged- szegedi szállás , panzió , apartman- A fiatalok kedvelt szálláshelye Szegeden. -Szeged belvárosához közeli szálláshely:szegedi szállás- Olcsó szállás Szegeden- 4000forint/fő/nap

szegediszallas.hupont.hu

5. Háztartási gép szerviz

► Indesit, Ariston, Ardo, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Beko, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP javítás- MOSOGATÓGÉP javítás SZÁRÍTÓGÉP javitás- VILLANY TŰZHELY FŐZŐLAP javitás 06/1-308-87-28, 06/1-359-34-54

szervizkozpont.hupont.hu

6. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

7. SOMODI ÜGYVÉDI IRODA

► HA FONTOS A MEGBÍZHATÓSÁG

somodidr.hupont.hu

8. PILÓTAKÉPZÉS, SÉTAREPÜLÉS, LÉGIFOTÓ MOTOROS SÁRKÁNYREPÜLŐVEL !

► Üdvözlöm! Ezt az oldalt azért készítettem, hogy bemutassam Önnek az egyik legcsodálatosabb és legszabadabb repülési formát, a motoros sárkányrepülést!

sarkanyrepulo.hupont.hu

9. Ráckevei Anna

► színművésznő / információs honlap/

studioanfi.hupont.hu

10. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

2. Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

► Coinmoin BTC. How to earn bitcoin?

coinmoin.hupont.hu

3. NICS probiotikus táplálék-kiegészítők. Élőflórás termékek.

► Sokszor a legapróbb dolgok hozzák a legnagyobb változást!

probiotikus.hupont.hu

4. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

5. Lelkünk, tudatunk és testünk egyensúlya

► Visszaadni az erőt a domináns agyfélteke elülső és hátulsó agyterületének összehangolására, hogy tudatos választásra legyünk képesek. Választásra, ami megváltoztatja a múltat, hogy olyanná formálhassuk a jövőt, amilyenné alakítani valóban szeretnénk

lelkiegyensulyunk.hupont.hu

6. Szerelmes idézetek!!! <3

► Szívből szeressétek egymást!! (szívem érzéseit írom le)

zsancibaba.hupont.hu

7. Fanny Pizzéria

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

fannypizza.hupont.hu

8. Pink Cadillac Professional Nails

► Professzionális körömszobrászat!

pinkcadillacnails.hupont.hu

9. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

10. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

11. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

12. Tanuljuk együtt a matekot!

► Fejtörést okoz a matekpéldák megoldása? Jobb szeretnél lenni matekból? Középiskolai felvételire készülsz? Oldjuk meg együtt a feladatokat!

segitekmatekbol.hupont.hu

13. Róbert bútor

► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.

robertbutor.hupont.hu

14. TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST

► TAKARÍTÓGÉP KÖLCSÖNZÉS BUDAPEST. NINCS KAUCIÓ! INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! KEDVEZŐ BÉRLETI DÍJ!

budapestigepkolcsonzo.hupont.hu

15. Frissen vágott csirke-kakas őstermelőtől házhozszállítva pipifarmról!!!

► Válassza a hazai mindíg friss csirkét, mesterséges hústömegnövelök,színezékek nélkül!!!

pipifarm.hupont.hu

16. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

17. Új, csomagolássérült, szépséghibás készülékek. Budapesten

► Feltöltés alatt...

olcsomuszaki.hupont.hu

18. 3D Műszempilla Akció, Profi 1D-3D-5D-6D Volume Műszempilla Budapest

► 3D Műszempilla Kispest, 3D műszempilla Budapest,3D műszempilla hosszabbítás Budapest, 5D-6D Volumen műszempilla felrakás,3D Műszempilla felhelyezés, 19.kerület, 3D Műszempilla Budapest- Kispest-XIX kerület, 4D műszempilla

muszempillahosszabbitas.hupont.hu

19. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

20. ♥♥Sokféle sztár egy helyen!♥♥

► Az oldal mindenféle befutott sztárokkal foglalkozik.Disney sztárokkal,magyar sztárokkal.Itt mindent megtaláltok a kedvenc sztárjaitokról amire csak kiváncsiak vagytok!Jó böngészést!

sztarokforewer.hupont.hu

21. Kötelező olvasmányok, versek és még sok minden röviden

► A tanulás fogalma:köznapi értelmezése: eddig ismeretlen tudás elsajátítása, pedagógiai: oktatás során elsajátított képességek, iskolai: bevésett anyag különböző helyzetekben felidézhető

roviden.hupont.hu

22. SÜTŐDISZKOSZ

► A sütődiszkoszban egyszerre készíthetünk húst és köretet is!

sutodiszkosz.hupont.hu

23. Végtelen szerelem

► "Szerelem az, amikor csendes nyugalommal csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád. Mikor biztonságban érzed magad, és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy mellette megnyugszol. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed...

princess.hupont.hu

24. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

25. Receptpalota

► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés

receptpalota.hupont.hu

26. TUDAT DIFFERENCIÁL FREKVENCIAKÉPESSÉGÉNEK ÉS A TÉRTECHNOLÓGIÁNAK PÁRHUZAMA

► Nikola Teslát a külső energiák frekvenciaképességeinek megértése és működtetése motiválta, nálam mindezek az agy általi megjelenésében inspirálnak kutatásra

tudatifrekvencia.hupont.hu

27. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

28. Bebetto Luca S-Line,Bebetto babakocsi,Aquarius,Flavio,Silvia,Nico,Nico Plus

► Bebetto Multifunkciós babakocsik.Újszülött kortól használható 15 kg-ig.

bebetto.hupont.hu

29. Metin2 Himnusz

► Naon király :) több példány is lessz csak egy picit nehéz :)

metinhimnusz.hupont.hu

30. Mellszívó,mellszívók,elektromos mellszívó,kézi mellszívó,mellszívó jó áron!

► Mellszívó,mellszívók,elektromos mellszívó,kézi mellszívó,mellszívó jó áron!Philips AVENT,BabyOno,Bertoni,Momert,Medela,Tomee Tipee kézi és elektromos mellszívók nagy választékban!Rendeljen most!

mellszivo.hupont.hu

31. Möbeltapezierer, Polsterer, Tischler - Josef Kobra

► Unternehmer

mobeltapezierer-kobra.hupont.hu

32. Varrógép javítás háznál, Budapest területén.

► Varrógép javitás, Budapest területén. Varrógépek elhasználódott alkatrészeinek pótlását, szakszerű beszerelését otthonában is elvégzem.

varrogep-javitas.hupont.hu

33. Mlincsek Ivett oldala.Köszöntelek téged,remélem tetszik majd.<3

► Sziasztok!!Mlincsek Ivett vagyok az oldal szerkesztöje.Remélem tetszik majd az oldal,vissszavárlak titeket.Az oldal minden nap feltöltés alatt áll.Minden nap lesz valami új.

star-gril.hupont.hu

34. Tini csajok birodalma~

► Egyáltalán nem számít, hogy mit mondanak rólunk, csak az, hogy mit gondolunk belül magunkról.

tinicsajokbirodalma.hupont.hu

35. Babakocsi,babakocsik minden választékban!Szuper árak!

► Pierre cardin babakocsi ,Bebetto babakocsi,Top rider babakocsi,Chipolino babakocsi,Giraffe Club babakocsi,Espiro babakocsi,Baby Design babakocsi hatalmas választékban!

babakocsicsepel.hupont.hu

36. Kreatív ötletre van szüksége? Érdemes ide betérni

► Ezen az oldalon a kreatív oldalamat mutatom be, és egyben ajándék tippekkel, kreatív ötletekkel is szolgálok nektek.

minden-ami-kreativ.hupont.hu

37. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

38. Kémia-Fizika

► Érdekes dolgok.......

kemia-fizika.hupont.hu

39. Gyerek bicikli és kerékpár, gyerek bicikli, Lofty gyerek biciklik, olcsón!

► Gyerekbiciklik olcsón.www.bababoltolcso.hu

gyerekbicikli.hupont.hu

40. Egy- és kétszemélyes elektromos kisautó 1 éves kortól 8 éves korig!

► Több mint 80-féle elektromos kisautó, a legjobb áron nagy kedvezménnyel, szülői távirányítóval! AUDI, FORD, MERCEDES, BMW, JAGUAR, VOLVO, NISSAN liszenszes elektromos kisautók!

elektromoskisauto.hupont.hu

41. Tordai Antikvárium

► Régi és használt könyvek, érdekes, ódon ajándéktárgyak. Köny-, könyvtár, hagyaték vétele. 1077 Budapest, Király u. 31. Tel.: 352-0229, 30/9604106, e-mail: yadrot@freemail.hu

tordaiantikvarium.hupont.hu

42. RECEPTVILÁGOM

► Egyszerű és nagyszerű receptek.

receptvilagom.hupont.hu

43. EPERECEPT

► Otthon tesztelt receptek epés olvasók számára

eperecept.hupont.hu

44. EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Vasas Szakszervezete

► Üdvözöl téged az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Szakszervezete, keresgélj bátran kedvedre. Érezd jól magad!

ema-lionszakszervezete.hupont.hu

45. Futóbiciklik, futóbicikli, spartan futóbicikli, akciós futóbiciklik, fa fut

► Futóbiciklik, futóbicikli, spartan futóbicikli, akciós futóbiciklik, fa futóbiciklik, olcsó futóbicikli, osztrák futóbiciklik, német futóbicikli, felfújható futóbiciklik, pedál nélküli futóbiciklik diszkont,

futobiciklik.hupont.hu

46. Emufarm Csanytelek

► Minden amit csak az emukról tudni lehet!!!

emu-farm.hupont.hu

47. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

48. Csótai ékszer

► Cégünk gyönyörű, igényes, egyedi és exkluzív ékszereket kínál, a különböző drágakövekkel ékesített darabok mellett alacsonyabb árfekvésű ékszerek nagy választékával várjuk Önöket! Készítés, javítás, vésés, tört arany felvásárlás és beszámítás.

csotai.hupont.hu

49. Gyűrűk ura/Hannah Montana/És más állatok

► Kutyák/Lovak/Hannah/Gyűrűk ura

miley-gyurukura.hupont.hu

50. Pannon fehér Nyúltenyésztő Balatonalmádi

► Kistermelői pannon fehér nyúl tenyészet! ''Magyar nyulat magyar nemesítésű állományból''

oriasnyultenyeszto.hupont.hu

51. Házias ebédlő - büfé a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 30 8790740 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

52. Angyalfények

► Mindenkinek jár a Boldogság és minden amit csak szeretne !! "Amit az ember el tud képzelni, azt el is érheti. "

angyalfenyek.hupont.hu

53. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

54. csajok...

► A legtutibb lányos oldal!!

fcsilla.hupont.hu

55. FENYŐFA - KARÁCSONYRA

► Fenyőfa minden méretben bő fajtaválasztékban -korrekt kiszolgálással

fenyofa.hupont.hu

56. MAGYAR URALKODÓK IDŐRENDJE ÉS ARCKÉPCSARNOKA, A MAGYAR TÖRTÉNELEM IDŐRENDJE

► A magyar királyok uralkodási rendje, a magyar történelem időrendje, erdélyi fejedelmek. - Keresd:Lehoczky József:MAGYAR LOVAGKÖNYV, A FEUDALIZMUS KÉZIKÖNYVE!

uralkodok.hupont.hu

57. Nemes Ház

► Nyaraljon Balatonmáriafürdőn a nyugalom szigetén Balatonmáriafürdőn einen Urlaub Oase der Ruhe

nemes-janos.hupont.hu

58. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

59. Babadiszkont,babakocsi diszkont,baba járóka,baba diszkont,babakocsi akciók!

► Babadiszkont,Bababolt olcsó,webáruház és bolt.Minden ami a babának és a mamának kell megtalálható.www.bababoltolcso.hu

babadiszkont.hupont.hu

60. Vbus Ikarus

► Frissítés dátuma: 2018.05.13.

vbusikarus.hupont.hu

61. Polgári Búcsúztatás - Zombor Zsuzsanna

► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés Szolnok-, Békés-, Csongrád megyében! 70-385-0914

memento.hupont.hu

62. Emufarm Lajosmizse-Felsőlajos

► Emutartás, keltetés, hizlalás, szaporítás, emucsibe eladás,bérkeltetés, Nandu tartás, csibe eladás

emutartas.hupont.hu

63. Minden ami szlovák nyelv

► Ennek a honlapnak létrehozásával szeretném segiteni azok munkáját, akik érdeklődnek a szlovák nyelv és kultúra iránt.

szlovaknyelv.hupont.hu

64. Babamérlegek,bababoltolcso.hu

► Olcsó babamérlegek vásárlása a webáruházba és bababoltunkban.

babamerlegek.hupont.hu

65. www.Lovas world.hupont.hu-Minden lovakról and pónikról!:D

► Támogató lovas oldalaink: lovasok.hu , sportlo.hu,ponyclub.hu és horsesclub.gportal.hu weblapok!Tank you nekik!

lovasworld.hupont.hu

66. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

67. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

68. "Egészségesebb leszel, ha bio terméket eszel!"

► Az egészségmegőrzés számára bio anyagok feldolgozása és kereskedelme. A pásztói "Júlia Bio Malom" termékei.

pasztoioko.hupont.hu

69. Tanulóbicikli, tanulóbiciklik, spartan tanulóbicikli, futókerékpár, hauck

► Tanuló biciklik,olcsón.www.bababoltolcso.hu

tanulobiciklik.hupont.hu

70. Janssen galambok

► postagalambok

janssengalambok.hupont.hu

71. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

72. Kutya

► Ez az egész oldal csak kutyákról szól! A - Z-ig

balukacska.hupont.hu

73. ASZFALTOZÁS!ÚTÉPÍTÉS!KÁTYÚZÁS!MART ASZFALTOZÁS!0620/282-73-47

► Aszfaltozás 15 év tapasztalattal!Célünk a kiváló munka és a jó minőség!Ár megegyezés szerint!

milavecz-aszfalt.hupont.hu

74. Ingyen Weboldal, Ingyenes Honlapok :D Saját Weboldalak Készítése Otthonról

► Itt megismereheted a magyarnyelvű weboldalkészítő programokat és webhelyeket, hogy ne csak itt a HuPont.hu oldalon, de máshol is készíthess ingyenes vagy filléres, de jó mínőségű weblapokat! A HuPont.hu-nál jobbat csak nehezen találsz, mert ez a ...

ingyenesweblapszerkesztok.hupont.hu

75. Angolkorepeta.hupont.hu

► ez a honlap azért jött és folyamatosan jön létre,hogy segítségére legyen minden angol nyevet tanuló számára....az oldalon találsz/fogsz találni nyelvtani és szókincsfejlesztő feladatokat és elméletet is.....tanulj angolul,mert megéri...

angolkorepeta.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 30
Heti: 40
Havi: 167
Össz.: 39 689

Látogatottság növelés
Oldal: Színek keletkezése
Színek: a fehér - © 2008 - 2018 - szinekfeher.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »