Színek: a fehér

Színek keletkezése, története és gyógyító ereje


 Színek története



A színek évezredek óta segítségünkre vannak gondolataink és az érzéseink kifejezésében. Jelentéseikkel annyira összekapcsolódtak, hogy észre sem vesszük a mindennapi használatukat. Ha gyászolunk önkéntelenül feketébe öltözünk; azt mondjuk vörös a dühtől, szürke életet él, zöldfülű.

Megkülönböztetünk fehér és fekete mágiát…stb. Elgondolkodtál e már azon miért öltözik a pápa lila, a buddhisták narancssárgába, miért tartanak a bikaviadalokon vörös leplet a bika elé, miért fekete az ördög, és miért fehér a menyasszony ruhája, mit jelentenek a színek?

 
Az ősi egyiptomiak mágikus szerepet tulajdonítottak a színeknek. Minden alkalommal, amikor az Ozirisz csillagkép megjelent Egyiptomban, a Nílus megáradt, a táj pedig kizöldült. Oziriszt, mint a leghatalmasabbat magasztalták, a nagy zöld férfiistent, aki a termékenységért felelős.

Ugyanakkor a hála és az újjászületés fekete istene is, aki áldozati ajándékul csak a fekete bikát fogadta el. Gyilkos fivére Seth vörös hajú, és vörös szemű volt, úgy tartották a vörös szerencsétlenséget hoz. Az egyiptomiak legmágikusabb színei ezért az anyaföldet jelentő fekete, terméketlen sivatagot jelentő vörös, növekedést jelképező zöld, és a fényt szimbolizáló fehér volt.

Már a régi virágzó magas kultúrákban bolygókat és isteneket társítottak a színekhez. Az ég változásából következtettek a föld eseményének bekövetkezésére, ha a Nap izzó vörös hamarosan meghal egy király- mondták. A sárgát, aranyat, vöröset, fehéret pozitív, míg a zöldet, kéket, feketét negatív kisugárzásúnak tartották.

 
A szent sátor- a hol Mózes és Jehova találkozott- függönyei négy színben pompáztak: fehér, vörös, kék, narancssárga.

 
Az antik görögök és a rómaiak a színek keletkezéséről filozofáltak. A vörös a tűz színe, a fehér a vízé, fekete a földdé, sárga a levegőé- mondták. Platón ebből a négy alapszínből származtat kilenc másikat. Kialakult a színek rangsora: rabszolgák szürkét, szolgálók sárgát hordtak, mert a vörös és a fehér az uralkodó osztály színe volt.

Az előkelő rómaiak fehér tógát viseltek vörös szegéllyel, az előkelő nők pallájának színe a vöröstől a zöldig terjedt. Az emberi temperamentum négy osztályba sorolása is antik eredetű, Galénosz, a Kr. e. I. században élt orvostól származik: a kolerikus a görög chole, epe szóból ered, és sárga színű, a szangvinikus a latin sanquis vér szóból ered, és vörös színű; a flegmatikus a görög phlegma, váladék, nyák szó származéka; és fehér; a görög melasz, fekete és chole, epe szóösszetételből származik a melankólikus elnevezés és ez fekete színű. Ezekhez az embertípusokhoz bolygókat, évszakokat, elemeket és testrészeket kapcsoltak.

 
A kabala felső, szellemi háromszöge, amely az isteni teremtés teremtő és befogadó mozzanatát képviseli, vagy elnyeli a fényt, vagy visszanyeri. Majd a lélek világában jelenik meg a három fő szín és ebből következően a kevert színek.

Ugyanakkor a kabalisták foglalkoztak a fény-szín-sötétség hármas egységével. A szín: híd a fény és a sötétség között, ahogyan a lélek, a szellem és a test között. A későbbi kabalisták színek tulajdonságainak ismeretében ezt állítják: a legalacsonyabb rezgésfokon lévő szín a sűrű vörös, így a test jelképe, a legvilágosabb sárga a szellemé, a kék pedig a léleké.

 
A keresztények a fehér színt az ártatlanság jelképének tartották, ez a magyarázata amiért a gyerekeket és a szüzeket fehér ruhában és koporsóban temették el, és amiért a menyasszonyi ruha fehér.

A Biblia alapján öt színt emeltek ki:

Krisztus mindent megtisztító fehér fényét, ami a tisztaságot, ártatlanságot jelképezi.

A fekete a reménytelenség, a fénytelenség színeként a halotti szertartások és a nagypéntek színe.

A vörös Krisztus vérének és szeretetének, önfeláldozásának jelképe, így pünkösdkor kerül előtérbe.

A zöld a remény jelképe, a keresztségnél használják.

Az ötödik a lila a vezeklő ember s a korona csakra színe. 


A középkorban leggyakrabban a következő hét színt használták: vörös, kék, zöld, sárga, barna, fehér, fekete. Csak a tizennegyedik század közepétől veszítik el a színek a rangbéli szerepüket, jön divatba a szürke, az alsóbb osztályok pedig színesen kezdenek öltözni. A középkorban a fehérhez kapcsolták a hétfőt, a Holdat, a Rák jegyét; vöröshöz a keddet, Marsot és a Kost, Skorpió jegyét; szerdához a szürkét, Merkurt, Szűz és Ikrek jegyét, csütörtök kék színt kapott, a Jupiter, Nyilas és a Halak tartozott hozzá; a péntek zöld színű volt, a Vénusz uralta a Bika és a Mérleg kapcsolódott hozzá; szombat fekete, Szaturnusz, Vízöntő és a Bak csillagjegy tartozott ide; vasárnaphoz pedig a sárgát, Napot és az Oroszlán jegyet rendelték 


A kínaiaknál a színek jelentése filozófiai gyökerekből táplálkozik. Már az ősi kínaiak színekkel ruházták fel az égtájakat: így Észak volt a fekete teknős, hozzá tartozott a Merkur, a víz elem és a sós viz; Kelet a zöld sárkány, Jupiter képviselője, a fa elem és a savanyú íz; Dél a vörös madár, a Mars bolygó, a tűz elem és a keserű íz; Nyugat a fehér tigris, a vénusz, a fém és az erős íz. A középpontban álló Föld elem sárga színt kapott, bolygólya a Szaturnusz, íze az édes. A fekete a téli erő őselve, a bölcsesség erénye; a zöld a tavaszi bimbózásé, a józanság erénye; a sárga az átmeneti renddé, a hűség erénye, a vörös a fénylő nyáré, a tisztesség erénye, az ősz színe fehér, a rombolás őselve, az igazság erénye, így érthető miért gyászolnak a kíniak fehérben. 


A hinduk színes testekbe öltöztetik isteneiket. A monda szerint Brahma, a teremtő isten egyszer egy gyönyörű nőt alkotott, és kedvére csodálatos növényeket és állatokat teremtett. Ám Visnu is beleszeretett a hölgybe, ezért megszépítette a teremtményeket, de Síva a pusztító, aki ugyancsak szerelmes lett mindent szétrombolt. Így aztán Brahma a szépséges hölgyet felhővé változtatta, de hogy felismerhető legyen, mindegyik isten saját színét lehelte a felhőnőre. Brahma kéket, Visnu sárgát, Síva vöröset. A csillogó szépséget végül Brahma, a Teremtő feloldotta, és mesés opállá változtatta. 


Megfigyelhető, hogy Krisna dhótija is általában sáfránysárga, hiszen ez a szín jelképezi a tökéletességet. Rudra, aki Brahma lángoló haragjából született, és akiből Síva megtisztult, lénye kialakult vörös színű, jelképezve a rombolást. A Siva oldalán álló fekete istennő, Kali (szanszkritül feketét jelent) a kozmikus pusztító erőt szimbolizálja. A tűz istene, Agni vörös, míg a víz istene Varuna sötétkék; Jáma a halálisten zöld testű és vörös ruházatú; a szél istenének Vajunak teste fehér, öltözete színes, a Nap istenének Szurjának teste szintén fehér ruházata vörös; Indrának a Mennyek istenének a teste fehér. A buddhisták narancssárga ruhája, akárcsak Krisnának sáfránysárga öltözete tökéletesség és az önuralom jelképe. Az indiaiak is színeket kapcsoltak az öt elemhez: az éter fekete, a levegő kék, tűz vörös, a föld sárga, a víz fehér. 


Newton egy prizma segítségével megállapította, hogy a fehér fény a szivárvány minden színét magában foglalja (vörös, narancs, sárga, zöld, ibolya). Később Einstein bizonyította a fény hullámtermészetét. Ez a felfedezés segítséget ad a drágakövek színszóró képességének számszerű meghatározásához, ami a vörös és az ibolya törésmutatója közti távolságot fejezi ki.

 
Száz évvel Newton után Goethe megalkotta a színcsillagát. Szerinte e fény megtestesítője a sárga, a sötété a kék, a vörös pedig közöttük helyezkedik el. Felfelé mutató egyenlő oldalú háromszögének csúcsa így vörös lesz, bal oldali sarka kék, jobb oldali sárga. Ez a tiszta szögek háromszöge. Ha a szemben elhelyezkedő színeket egyenlő arányban keverjük létrehozzuk a kevert színek első rendjét: a vörös és a kék adja a lilát, a kék és a sárga adja a zöldet, a sárga és a vörös a narancssárgát. Így jön létre a geothei hatrészes színkör. Az egymással szemben elhelyezkedő színek a komplementer (kiegészítő) színek, ellenkező hatásúak. A Jang a világosság megtestesítője, a meleg az aktivitás, a Nap, a fény, a férfi jelképe. Az idetartozó meleg színek a geothei színkör jobb oldalán helyezkednek el: sárga, narancs, vörös. Jin a sötétség, a Hold képviselője, a passzív női oldal, a lakat, a vizet jeleníti meg, az ide tartozó hideg színek a geothei színkör bal oldalán találhatók. Zöld, kék, ibolya. 


A mai pszichológia is felhasználja a Galénosz felosztását az emberi vérmérsékletről, de változtatott a hozzá kapcsolt színeken. Általában a legtöbb ember kevert típusú. A kolerikus típus a hamar dühbe guruló, túlzott reakciójú, akinek a vére izzik, öntudatos, aktív, az antik időkben azt mondták, meleg és száraz természetű, vörös. A szangvinikus, a jószívű barátságos, nyílt, optimista, néha ellentmondásos, sokszor elhamarkodottan válaszol, amit az antik időkbe úgy fejeztek ki, hogy meleg és nedves természetű, sárga.

A flegmatikus típus, a túlságosan földhöz ragadt, egyhangú, lomha, materialista beállítottságú, az ókoriak szerint nedves és hideg természetű. A melankolikus típusú ember befelé forduló, visszahúzódó, komoly, gyakran depressziós lesz, az antikok szerit száraz és hideg természetű, sötétkék. Max Lüscher, svájci pszichológus szerint e négy szín az emberi életünkben önértékelésünk négy alapvető képviselője. A vörös az izgatottságot okozó, aktivizáló, önbizalmat adó. Segítségével megtanulunk hinni, bízni önmagunk erejében. A sárga oldottságot tükröz, a változatos viselkedést biztosítja, segítségével megvalósítjuk önmagunkat. A zöld elősegíti az állhatatos viselkedést, biztosítja az önbecsülésünket. A kék a megnyugtató, a megelégedést kiváltó szín, általa megtaláljuk helyünket a világban.

 
Láttuk, hogy a történelem folyamán az egyes színeket gyakran eltérő jelentésekkel ruházták fel, mégis mindenkor jelentős szerephez jutottak. Már Egyiptomban összekapcsolták a színeket és a horoszkóp jegyeit, a héber ábécé huszonkét betűjéhez huszonkét színt kapcsoltak, az alkimisták a kémiai folyamataikat színekkel jelezték; a Golden Dawn rendjének rózsakeresztje is különböző színeket egyesít magában jelképezve a különböző elemeket.

Napjainkban ismét kezdjük felfedezni a színek igazi jelentőségét, érezzük, hogy nem csak a testünkre, a lelkünkre és a szellemünkre hatnak, hanem betekintenek általunk a gondjainkba, felhasználhatjuk őket önmagunk megismeréséhez, erejüket segítségül hívhatjuk a gyógyításhoz. A színek gyógyító rezgését felhasználja az aurasoma, a szín akupunktúra is, s te magad is alkalmazhatod a köveken keresztül, vagy az egyszerű színmeditációnál. És ne feledjük mi magunk is színek, vagyis energia vagyunk, érzelmeinket, gondolatainkat, egész lényünket az aurák színeibe tároljuk. 


A kövek színeikkel hatnak a csakrákra, az adott követ az azonos színű csakrához kapcsoljuk, pl: zöld kövek a szívcsakrához tartoznak. Ne feledjük, hogy a kövek kristályrendszereiken, kémiai alkotóikon és egyedi rezgésükön keresztül is hatnak, így egy kő nem csak egy csakrán át fejti ki hatását.

<a href="http://www.startolj.hu" target="_blank"><img src="http://www.startolj.hu/banner/startolj.gif" width="103" height="32" alt="STARTOLJ, domain név, webhosting, szexshop, zászló, videomegfigyelés, kamera" border="0"></a> 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

2. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

3. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

4. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

5. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

3. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

6. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

old.hupont.hu

7. Studio-2.0

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

studio.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. girl-oldal.hupont.hu

► Hannah Montana,HSM,Cam Rock rajongók kedvenc oldala nézd meg te is!!!

girl-oldal.hupont.hu

10. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

api.hupont.hu

11. Egy izzópont.

► Izzók,világítás,elektromos eszközök,készülékek _+36 30 4941848_53gyula19@freemail.hu

izzopont.hupont.hu

12. Hungary-mu Admin oldal

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

admin.hupont.hu

13. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

14. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

15. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

16. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

17. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

18. második világháború

► csaták kudarcok vilámháboru a világ leggyorsabb katonai terve fegyverek harckocsik tankok stb.

csata.hupont.hu

19. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

20. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

21. Vágyak ...életek!!

► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..

vagy.hupont.hu

22. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

23. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

24. Receptpalota

► Finom receptek gyűjteménye. Grillázstorta és formatorta sütés

receptpalota.hupont.hu

25. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

26. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

27. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

28. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

29. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

30. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

31. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

32. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

33. HÉTKÖZNAPI VÁLASZOSZSOLTÁROK

► A hétköznapi, a vasárnapi és az emléknapok misezsoltárai akkordozva

hetkoznapizsoltarok.hupont.hu

34. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

35. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

36. Gyöngyhimnusz

► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok

gyongymosoly.hupont.hu

37. LÉT-TUDATOS CSALÁD-ORVOSI FÓRUM

► Az ember 7; 6; 4 és 5 változós anyag-energia szerkezete; A lélek az elmeszervvel együtt, a mentáltest, a fiziológiai test, az asztráltest, valamint az aurák; A betegségek okainak felismerése és oki kezelési módok

csalad-orvos-let-tudattal.hupont.hu

38. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

39. mindennapi kérdések...tanacsok a pasizáshoz és csajozáshoz...tesztek

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

puszedlee.hupont.hu

40. RomStardoll

► ♥♥♥Udvozollek Romania leghiresebb es legnezetebb stardoll honlapjan! Itt egy csomo ingyen stardoll cuccot stardoll hireket talalhatsz! Az oldal folyamatos fejlesztes alatt all es minden nap uj dolgokat talalhatsz rajta! ....gyere maskor is ♥♥♥

ingyenstardollcuccok.hupont.hu

41. Köszöntjük az Országos Mentőszolgálat Keresztúri Mentőállomásának Honlapján

► Az Országos Mentőszolgálat 1968 óta működtet Rákoskeresztúron mentőállomást, kezdetben 4 mentőgépkocsival a Pesti úton majd 1996-tól új helyen folyamatosan fejlesztve eszköz-, és gépkocsi-parkját.

mentokeresztur.hupont.hu

42. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

43. vicc,poén, versek,sms-ek

► Keress verset,nevess nagyot!!

tallereva.hupont.hu

44. Gyógynövények, gyógyhatásai

► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!

gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu

45. XxXMetin2XxX

► Az oldal folyamatos fejlesztés allat áll hiányoznak még a mobok

mmorpgfans.hupont.hu

46. Minden a sztárokról

► Sziasztok itt minden a sztárokról szól remélem tetszeni fog nektek. Szép napot mindenkinek. :)

kis-hableany.hupont.hu

47. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

48. ZENEHÁZ - Zenefoglalkozások Szentendrén

► *****„Zene, mozgás, vers és ének, ZENEHÁZ gyermekének!”*****Komplex személyiségfejlesztő foglalkozások gyerekek és családjuk részére félévestől 7 éves korig.Zenebölcsi és zeneovi csoportok, tapasztalattal és szakértelemmel 20 éve. Szeretettel várunk!

zenebolcsi.hupont.hu

49. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

50. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

51. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok

► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,

restaurator.hupont.hu

52. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

53. ZaZa Kutyaruha

► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak

zaza-kutyaruha.hupont.hu

54. Linkvadász

► Itt kedvedre böngészhetsz a következő kategóriákban a lenti linkek közül!Itt mindent megtalálsz amire csak szükséged lehet!

linkvadasz.hupont.hu

55. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

56. Gyermeksarok

► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!

gyermeksarok.hupont.hu

57. ALKOTÓMŰVÉSZET

► Gyulay Zsolt grafikusművész alkotásai

alkotomuveszet.hupont.hu

58. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

59. Kávé ízü álomvilág

► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

kave-izu-alomvilag.hupont.hu

60. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

61. Egy lány története és csajos oldal

► Sziasztok!Meglepetés vár rátok a Felhivás oldalnál

girls-life.hupont.hu

62. ¤¤ WINALITE ¤¤ - Anionos termékek

► Egyedülálló anionos termékek a szépségért és egészségért

winaliteanionostermekek.hupont.hu

63. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

64. JOÓZSA, A KEZDŐ HÁZIASSZONYOK OLDALA

► Tudástár. Avagy, nekem mindent tudnom kellene?!

joozsa.hupont.hu

65. Jó oldal csak nektek;)

► Igyekszem minél gyakrabban frissteni és jobb dolgokat fel tenni rá:P

notom.hupont.hu

66. Jutta♥ CSajos oldal:)☻☺

► Örülök h ellátogattál ide..:) Sok idézetek vannak..Meg még sok jó dolgok..Jó $zórakozást!:)

jutta.hupont.hu

67. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

68. Ganz utca 15. TÁRSASHÁZ

► Köszöntünk Társasházunk honlapján! Ez egy faliújság, amelyen közérdekű információkat olvashatsz.

ganzhaz.hupont.hu

69. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

70. •.••♥Picicsajszi oldala♥••.•

► Lesd meg a menüpontokat!Köszike.•.••♥Gyere máskor is! Puszika•.••♥ Szijja.•.••♥

sztarok-kepek.hupont.hu

71. H2o egy viz csepp elég

► Emma cleo riki

mdra.hupont.hu

72. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

73. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

74. Welcome to L. BODA- Welkom op mijn -Gott hat mich in Ungarn! Isten hozott!

► A HÍR szent, a vélemény szabad!-"Vannak öreg, és vannak bátor pilóták. De öreg bátor pilóták nincsenek. ..." - "a baj nem az emberben, hanem a tudatlanságban lakozik!" -A tolvaj fején lángol a kalap –על ראש הגנב בוער הכובע).

bodalaci.hupont.hu

75. A Legjobb Barátod A Kutya

► Ez az oldal kutyákról szól, és A-Z-ig minden kutyafajtát megtalász, köztük minden mást tanítás, vemhesség stb. Hiszen meg érdemlik ezt az oldalt! Ja és: MACSKÁKNAK T I L O S!

akutyankalegjobbbaratunk.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 11
Heti: 49
Havi: 136
Össz.: 74 231

Látogatottság növelés
Oldal: Színek története
Színek: a fehér - © 2008 - 2026 - szinekfeher.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »